Bakteriális fertőzés miatt halasztja el a jubileumi turnéját Madonna

2023.06.29. - 10:00

Madonna, aki pontosan négy évtizeddel ezelőtt, 1983-ban jelentette meg első stúdióalbumát, világkörüli turnéval szerette volna megünnepelni 40 éves pályafutását – a koncertkörút júlis közepén startolt volna. A pop királynője azonban egy súlyos fertőzés miatt kénytelen volt lemondani, illetve elhalasztani a koncertkörutat.

Bakteriális fertőzés miatt halasztja el a jubileumi turnéját Madonna

Madonna menedzsere, Guy Oseary tájékoztatása szerint, az énekesnő súlyos bakteriális fertőzést kapott június 24-én, és néhány napot az intenzív osztályon töltött, de az állapota már javul. Azonban továbbra is orvosi felügyelet alatt áll, ezért szünetet kell tartania, ami érinti a munkáját, így a  koncertezést is.

A “Madonna: The Celebration Tour” július 15-én indult volna Vancouverből, az európai rész első állomása október 14-én lett volna. Madonna várhatóan teljes mértékben felépül, azután pedig bejelentik a turné kezdetének új időpontját, csakúgy, mint az elhalasztott koncertekét.

Fotó: