Bennfentes információk szerint a 30 éves énekesnő és a 36 éves színész már ki is tűzték az esküvő időpontját, amelyre idén nyáron kerülhet sor, akár külföldön. A pár – akik tavaly jegyezték el egymást – Olaszországban és az Egyesült Királyságban is nézett helyszíneket.
Bár mindkettejük baráti körében számos világsztárt találunk, az esküvőt szűk körben szeretnék megtartani, és kifejezetten „szigorúan szűkre” szabják a vendéglistát.
„Dua és Callum esküvőjének szervezése teljes gőzzel zajlik, de mindent szigorú titok övez. Az esküvőt még a nyáron megtartják – Dua már férjes asszony lesz, mire augusztusban betölti a 31-et. Csak a hozzájuk legközelebb állókkal szeretnék megünnepelni az egybekelésüket, így nem lesz nagy és fényűző esemény.
Minden fontos személy ott lesz, de lehetnek meglepő hiányzók is. Néhányan, akik azt hitték, kísérőt is hozhatnak, végül nem kaptak erre lehetőséget – így próbálják korlátozni a vendégek számát.” – nyilatkozta egy bennfentes a The Sun című brit bulvárlapnak.
Dua Lipa és Callum Turner 2024 januárjában kezdtek el randizni, eljegyzésük hírét pedig tavaly júniusban erősítették meg.
„Igen, eljegyeztük egymást. Nagyon izgalmas. Úgy döntöttünk, hogy együtt öregszünk meg, megosztjuk az életünket, és egyszerűen… nem is tudom, örökre a legjobb barátok leszünk – ez igazán különleges érzés” – mondta az énekesnő a British Vogue-nak tavaly nyáron adott interjúban, amelyben az esküvőről is szóesett.
„Szeretném befejezni a turnémat, Callumnak pedig forgatásai vannak, úgyhogy most egyszerűen élvezzük ezt az időszakot. Soha nem voltam az a típus, aki sokat gondolkodott az esküvőjén vagy arról, milyen menyasszony lesz. Most viszont azon kapom magam, hogy azt kérdezem: mit fogok viselni?”
Az énekesnő, aki 2025. decemberében fejezte be turnéját, azt is elárulta, hogy „megszállottan rajong” az eljegyzési gyűrűjéért, majd hozzátette: „Jó érzés tudni, hogy az az ember, akivel az életed hátralévő részét töltöd, ennyire jól ismer.”
Callum Turner nemrég szintén nyíltan beszélt kapcsolatukról, és menyasszonyát „a világ leggyönyörűbb nőjének” nevezte. A The Times Style magazinnak adott interjújában felidézte első találkozásukat is, és azt a „szabályt”, amely segít fenntartani kapcsolatukat a zsúfolt időbeosztás és a távolság ellenére.
Mint elmondta, többször is előfordult, hogy „épphogy elkerülték egymást”, mielőtt végül valóban találkoztak.
„Sok ilyen pillanat volt, de amikor végre mindketten ráértünk, egyszerűen rájöttem, hogy ő a világ leggyönyörűbb nője” – fogalmazott a színész.
A színész felidézte azt is, hogy egy közös barát születésnapi összejövetelén azonnal kialakult köztük a vonzalom, amikor egymás mellett ülve rájöttek, hogy mindketten Hernan Diaz Trust című regényét olvassák és éppen ugyanannál a fejezetnél tartanak.
📷 Chad Salvador/WWD via Getty Images