A hatvannapnyi vemhesség után világra jött hat kölyköt a csapat közösen neveli, jelenleg a rejtett “gyerekszobában” élnek, de hamarosan kimerészkednek majd a kifutórendszerbe – derül ki Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetőjének tájékoztatójából.
A legkisebb termetű vidrafaj, az ázsiai kiskarmú vidra – latin nevén Amblonyx cinereus – megjelenésében és életmódjában is különbözik a Magyarországon őshonos és fokozottan védett európai vidrától (Lutra lutra).
Jóval kisebb a testmérete, súlya mindössze 3-5 kilogram közötti, nappal is aktív, és kevésbé vízhez kötött, mint a többi vidrafaj. Délkelet-Ázsia sekély édes és sós vízrendszereiben él, ahol elsősorban halakkal, rákokkal és kagylókkal táplálkozik.
A törpevidracsalád nagyon összetartó, nemcsak a monogám szülőpár, de az idősebb utódok egyaránt részt vesznek a kicsik gondozásában.
A nyíregyházi tenyészpár mellett a tavaly született három kölyök is féltő gondoskodással vigyázza a csapat legújabb tagjait.
A most kéthetes utódok körülbelül negyvennaposan fogják kinyitni a szemüket, addig anyatejjel táplálkoznak, majd várhatóan hét-kilenc hetesen kezdenek ismerkedni a vízi közeggel.
A Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján sebezhető fajként szerepel, populációja csökkenő tendenciát mutat. Mint a legtöbb faj esetében, számukra is az élőhelyvesztés és a környezetszennyezés a legnagyobb veszélyeztető tényező.
Forrás: MTI
📷Facebook/sostozoo