Az énekesnő bevallotta: egy élet munkáját fektette bele a projektbe, miközben teljesítőképessége határait feszegette. Az Apple Music platformon Zane Lowe műsorában így fogalmazott: „Minden csepp energiámat elvette. Ha nem voltam színpadon, mindent ebbe az albumba tettem. Őszintén szólva kimerült vagyok – mentálisan és fizikailag is, de jó értelemben.”
Raye szerint a zenei projekt teljes kreatív kontrollját vállalta: executive producerként dolgozott a lemezen, ő írta az összes szöveget és zenét, miközben zenekarokkal, big bandekkel és számos zenésszel működött együtt.
„Ez a munka tiszta szenvedélyből és szeretetből született.”
Azt is elárulta, hogy az album egyfajta csendes lázadásként formálódott, miután éveken át más előadók számára, megrendelésre írt dalokat.
„Van benne egy tudatalatti lázadás. Olyan sokáig mindennek egyszerűnek, minimalista hangzásúnak kellett lennie, előírások szerint – adott BPM, adott hossz, adott hangulat. Számomra ez egy gyötrelmes lét volt.”
Az éneksnő hangsúlyozta: nem hajlandó többé az iparági elvárásokhoz igazodva korlátozni magát.
„Én nem egyetlen dolog vagyok. Több kultúrában nőttem fel – az identitásom nem határozható meg egyetlen címkével. Hogyan várhatják el, hogy csak egyet válasszak? Ezen az albumon a maximalizmust öleltem magamhoz… minden műfajt felfedeztem, amit csak akartam.”
A fordulópont akkor jött el, amikor hét kimerítő év után megszakította kapcsolatát kiadójával. RAYE ezt egyszerre írja le félelmetes és felszabadító élményként: „Harcolnod kell, ajtókat döngetned, kanapékon aludnod. Azt gondoltam: maradok dalszerző – ezt így nem lehet tovább csinálni.”
Raye azt is elismerte, hogy a helyzete körüli hirtelen médiavisszhangot tudatosan használta nyomásgyakorlásra: „Interjúkat adtam, és minden részletet elmondtam. Választhatjuk a könnyebb vagy nehezebb utat. Totális volt a nyomás. És hogy érzem magam most, hogy ez megvan? Imádom.”
A függetlenség ugyan szabadságot hozott számára, de egyben arra is kényszerítette, hogy szembenézzen régi érzelmi traumáival.
„A terápia elengedhetetlen volt. Rengeteg feldolgoznivalón mentem keresztül. Nem volt könnyű.”
Független előadóként, az albumot a nulláról felépíteni, gyakorlatilag az újrakezdést jelentette: „Szó szerint csak én és az apám voltunk. Találtunk egy disztribúciós céget, amely hajlandó volt úgy elfogadni az albumot, ahogy van, és támogatni engem. Minden kiadó, amelyhez fordultam, visszautasított. Eleinte azt sem tudtam, mit jelent független előadónak lenni.”
📷 Jim Dyson/Getty Images