Az albán származású brit énekesnő a Liverpoolban rendezett idei Eurovíziós Dalfesztivál egyik elődöntőjének sztárfellépője lesz. Jó néhány évvel ezelőtt Rita Ora maga sem gondolta volna, hogy egyszer mégis csak eljut az Eurovízió színpadáig.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál két elődöntőjét május 9-én és 11-én rendezik, a döntő pedig május 13-én lesz. Rita Ora a legnagyobb slágereiből ad elő válogatást, a fellépésének a csúcspontja pedig a legújabb dala a „Praising You” lesz, amelyet az énekesnő egyfajta zenés ajándéknak ajánl a Liverpool Arena közönségének és a zenei eseményt a tv képernyők előtt követő több mint 160 millió nézőnek.
Kevéssé köztudott, de Rita Ora első szereplése énekesnőként éppen az Eurovíziós Dalfesztiválhoz köthető: 2009-ben ő is jelentkezett arra a válogatásra, amelyen a BBC és Andrew Lloyd Webber, a brit versenydal szerzője, azt az előadót kereste, aki Nagy-Britaniát képviseli a dalfesztiválon. Akkor nem Rita, hanem Jade Ewen lett a befutó, aki elénekelhette az „It’s my time” című dalt, amivel a moszkvai Eurovíziós Dalfesztiválon Nagy-Briatnnia az ötödik helyet szerezte meg.
Rita Ora azonban mára biztosan nem sajnálja, hogy 15 évvel ezelőtt nem sikerült bekerülnie az Eurovíziós Dalfesztivál előadói közé, hiszen ma már világszerte ismerik a nevét és a dalait.
Fotó: Joshua Sammer/Getty Images for Superbloom