Szombaton: "Ragadj lapátot"!

2025.09.12. - 14:00
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szombaton országszerte nyílt napot tart, amelynek keretében 40 vízitelepe várja a vízisportok iránt érdeklődőket..
Szombaton: "Ragadj lapátot"!

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, az MKKSZ által szervezett nyílt napon az érdeklődők kipróbálhatják a kajakozást, a kenuzást, vagy akár a SUP-ot, emellett megismerkedhetnek az edzőkkel, a sportlétesítményekkel, illetve különféle közösségi, játékos feladatokban is részt vehetnek.

Az MKKSZ honlapjának tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza a családokat és a fiatalokat Magyarország elmúlt 25 évének legsikeresebb olimpiai sportágához. Az akcióban résztvevő tagszervezetek igyekeznek játékos, közvetlen formában bemutatni a vízitelepük mindennapjait és működését. A nap mottója: “Ragadj lapátot”.

“A vízisportoknak komoly hagyománya van hazánkban, de a magyar kajak-kenu sport egyébként is egy fantasztikus szezonon van túl, hiszen az összes kiemelt nemzetközi verseny éremtáblázatát megnyertük – mondta Szakács Bálint, az MKKSZ főtitkára. – Azt gondolom, az eredményeink is alátámasztják, hogy nálunk jó kezekben vannak a gyerekek, és ezt értem azokra is, akik mondjuk nem olimpiai bajnokok szeretnének lenni, hanem csak hobbiszinten szeretnének sportolni. Szövetségünk jelenleg több mint 4000 versenyengedéllyel rendelkező sportolót tart nyilván, és a nyílt nap célja egyébként is az, hogy a fiatalokat rendszeres mozgásra ösztönözzük, lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy kipróbálják ezt a csodálatos sportágat. A tagszervezeteink mindenhol biztosítják a szükséges feltételeket, így az érdeklődők megtapasztalhatják, mennyire barátságos és családias közeg a miénk.”

A résztvevő egyesületek listája és a részletes program elérhető a kajakkenusport.hu/nyilt-nap oldalon. A részvétel ingyenes.

Forrás: MTI

📷Pexels/anchukk